Ismét eltelt két nap, péntek reggel van, szerdán írtam először a virtuális naplómba.
Még nem dolgozom, a napjaim a megszokott (:D) mederben zajlanak: család reggel el, kávé, e-mail-ek, előző napi képek feltöltése, reggeli, mosogatás, város, ebéd, skype. El is lennék így, ha milliomos lennék. De nem vagyok - legalábbis még.
Szerdán megint ragyogó idő volt. Heni megmutatta, hol kezdődik egy több kilóméteres sétány - a színháznál, képek iwiw-en -, ami kivisz a városból az erdőbe, végig vízparton. Sétáltam egy nagyot, fotóztam, futottam kb. 300 métert, megálltam, vártam míg elmúlik a szédülés - hihetetlenül jó kondiban vagyok:D -, és marha jól éreztem magam. Még mindig úgy járok a városban, hogy minden ház előtt megállok és forgatom a fejemet, megpróbálom elképzelni az ablakok mögött élőket, milyen lehet belül a lakás.. Tegnap is megkérdezte egy idős hölgy, hogy "Are you lost?"
Míg ide nem jöttem, azt hittem tudok angolul. És ezzel mindent el is mondtam.
Tegnap a szokásos reggeli teendők után ismét bementem a városba, hogy megszabaduljak néhány cv-től. Épp a Morrisonshoz értem, mikor hívott Heni, hogy át kellene mennem Merthyr Tydfilbe, kb. 20 mérföld. Persze egyedül. Nem teljesen legyűrve aggályaimat végül teljesen egyszerű dolgom volt, és az út a buszon.. Megláttam, milyen az igazi Brecon Beacons Nemzeti Park. Mellettem olyan mélységben és magasságban a szabadon legelésző marhák és birkák apró fehér pontok voltak. Mindenhol zöld fű, vízfolyások, hatalmas fenyők, csináltam képeket de élőben lélegzetelállító, túlzás nélkül.
Szóval egy ügynökséghez mentem, Heni szerint velük nagyobb az esélyem, hogy munkám legyen mielőbb. Sajnos Merthyr Tydfilben tudtak volna ajánlani - a csokigyárban!!!!!, tudjátok, Hakapeszi ha kap, eszi:D -, de két műszak és nincs busz olyan korán illetve későn Breconból. Tehát egyenlőre semmi. Kitöltöttem egy csomó papírt, olyanokat kérdeztek hogy etnikum, nemi identitás, vallás - teljesen fel vagyok háborodva.
Hazafelé ismét beszereztem ingyen öt vállfát és egy esernyőt. Heni szerint az nagyon jó, ennek a ragyogó jó időnek hamarosan vége, jön a walesi tél, sok esővel és erős széllel. Ő nagyon optimista, fel sem merül benne hogy esetleg már nem leszek itt.
Ma megyünk elintézni Swansea-be a NIN-t, remélem nem lesz gond hogy nincs még munkahelyem és bankszámlám. Tegnap egyébként beadtam egy Tavern nevű hotelbe - kőből van - a cv-met, a tulaj nagyon kedves volt. A földszint egy hatalmas pub, és az emeleten vannak szobák. Mondta, hogy a felesége fog majd hívni. Persze mindenhol Heni számát adom meg.
Nem írtam még, hogy milyenek az itteni emberek, tapasztalatom szerint. Szóval teljesen mások, kedvesek, rád mosolyognak, segítenek. Nagyon sok az idős ember, járókerettel, kerekes táskákkal. Sok a kis kávézó, étkezde, ülnek benne az emberek és esznek, isznak, beszélgetnek. Nagyon sok az ember az utcákon, és már mindenhol Halloween-láz van. Szóval jól élnek és jól érzik magukat az emberek.
Ami a nyelvtudásomat illeti: sok mindent meg tudok kérdezni, viszont a választ nem mindig értem, tehát sokra nem megyek vele. Azért boldogulok. Tegnap is az ügynökségen végül mindent értettem. Azt is például, hogy Breconban is lenne munka a GMC-nél, de feltétel az jó angol nyelvtudás. Ezt mondtam Heninek, ugyanis ő ott dolgozik, és én is oda szeretnék menni. Felháborodott, ugyanis most vettek fel egy brazil csajt - engem meg nem, csak hitegetik Henit -, aki egy szót sem tud angolul, viszont volt protekciója. Úgy látszik, ezek a dolgok a világon mindenhol így működnek. Na, itt az első tanulság, amit szerintem valójában mindenki tudott már. Ez jó végszónak.
